Mennyi alvásra van szükségünk?

De tényleg – mennyit is kellene aludnunk?

Többek között a washingtoni Nemzeti Egészségügyi Intézet (National Institutes of Health) is vizsgálta, hogy mennyi alvásra van szükségünk, és megállapítása szerint az átlagos felnőtt szervezetnek kevesebb, mint hét órányi alvásra van igénye naponta. A mai felgyorsult világunkban persze már a hat-hét órányi alvás is elég jól hangzik. Valójában azonban ez a krónikus alváshiány egyik legfőbb okozója.

Nagy különbség van aközött, hogy mennyi alváshoz jutunk hozzá, és aközött, hogy mennyire is lenne igazából szükségünk ahhoz, hogy normálisan működjön a szervezetünk.  Az, hogy a testünk képes hétórányi alvás után is funkcionálni még nem azt jelenti, hogy nem éreznénk magunkat jobban és nem tudnánk jóval többet elvégezni egy vagy kétórányi többletalvást követően.

Miközben alvásigényünk személyenként különbözik a legtöbb egészséges felnőtt 7-8,5 órányi alvás után tud a legjobban teljesíteni. A gyerekek és a tinédzserek ugyanakkor több alvást igényelnek (lásd a lenti adatokat), és hiába van az idősebb embereknek egyre kevesebb igénye az alvásra ők ugyanúgy a 7-8,5 óra alvást követően hozzák a legjobban a formájukat. Miután persze nekik problémákat okozhat ennyi időt egyhuzamban eltölteni éjjel az alvással a napközbeni szunyókálás segíthet bepótolni az elmaradt órákat.

A legjobb módszer arra, hogy megállapítsuk, mennyi időre van szükségünk az alváshoz az, ha megfigyeljük a viselkedésünket napközben. Ha elegendő órát aludtunk, akkor energikusak és tettre készek maradunk egész nap, onnantól kezdve, hogy kimásztunk az ágyból egészen addig az időpontig, amikor el szoktunk menni aludni.

Úgy érzed, neked 6 óra alvás is elég? Ne légy benne annyira biztos. A Kaliforniai San Francisco Egyetem kutatói felfedezték, hogy néhány ember rendelkezik valóban olyan génnel, ami képessé teszi őket arra, hogy ennyi alvással is maximálisan teljesítsenek. Ez a gén azonban nagyon ritka, a teljes népesség mindössze 3 százalékánál található meg, a maradék 97% számára ez a hat óra alvás meg sem közelíti a normális igényszintet.

Tehát akkor mennyi alvásra van szükségünk? Táblázat

Azt, hogy milyen életkorban hány óra alvásra van szükségünk a következő táblázat foglalja össze.

0-2 hónapos kor12-18 óra
3-12 hónapos kor14-15 óra
1-3 éves kor12-14 óra
3-5 éves kor11-13 óra
5-12 éves kor10-11 óra
12-18 éves kor8,5-10 óra
18 év fölött7,5-9 óra
Forrás: Helpguide.org

Az alvás fázisai

Az alvás fázisai

Az alvás fázisai: REM és REM-mentes időszak Az alvásunk nem egyenletes, hanem több, egymás után következő, a látható felszín alatt jól elkülöníthető szakaszból áll össze. A mélyalvástól az álmodó fázisig az összes szakasz elengedhetetlen a testünk és az agyunk...

20 tuti tipp, amivel jobban alhatsz!

20 tuti tipp, amivel jobban alhatsz!

A következőkben található 20 olyan tuti tipp, amiket ha betartasz, biztos, hogy jobban alhatsz! 1. Igyál teát A gyógynövényes teák segítenek ellazulni 2. Olvass el egy könyvet Lefekvés előtt üss fel egy jó könyvet, segít kikapcsolni egy-egy húzós napot követően 3....

Hogyan aludjunk fájdalom nélkül? (Infografika)

Hogyan aludjunk fájdalom nélkül? (Infografika)

A legjobb és a legrosszabb alváspozíciók Hogyan aludjunk fájdalom nélkül, kényelmesen, úgy, hogy a lehető legjobban kíméljük sajgó testrészeinket? Bemutatjuk a következő infografikán! Nyakfájdalom legjobb: oldalt vagy háton. Használjunk tollpárnát, anatomikus párnát,...